2011. november 29., kedd

Ajándékba kapott idő

Az elmúlt hetet hétfő délelőttől egészen vasárnap kora délutánig kórházban töltöttük a legkisebb tündérlánnyal. Előző héten nagyon magas lázakat produkált, mindenféle nyilvánvaló indok nélkül. Még az orra sem folyt. Aztán egy hét után végre a tünet is jelentkezett: Anya fáj, ha pisilek. Újra a háziorvoshoz, aztán irány a kórház. Antibiotikum kezelés -életében először. (3 éves koráig szerencsésen megúsztuk.) De most mindjárt vénásan. Hihetetlenül aranyosan, türelmesen viselte az egész procedúrát. Bármilyen furcsán hangzik is a kórházi hetünk ajándékba kapott idő volt. Leszámítva persze, hogy a pici tündérbogár beteg volt (ami nem viselte meg túlságosan- valószínűleg ezért is volt veszélyes) régen nem töltöttünk ennyi időt együtt. Csak kettesben. Úgy, hogy tényleg senki és semmi másra nem kellett figyelnem. Rengeteget játszottunk, énekeltünk, bolondoztunk. Csak a többiek hiányoztak néha. Főleg esténként, hiszen éjszakára is a kórházban maradtam. Igen Isten tényleg tudja mit és mikor enged meg az életünkben. És én hálás vagyok neki az elmúlt hétért. :o)


Amikor már nagyon hiányoztak az ifjoncok el kellett foglalnom magam. A változatosság kedvéért esténként (és a délutáni alvásidőkben) varrtam is egy keveset. Egy nagyon kedves barátom hozta még évekkel ezelőtt a Victoria Sampler karácsonyi mintaívét, ennek láttam most neki.


Most, hogy újra itthon vagyunk próbálom szép lassan átrágni magam a kásahegyen és behozni a lemaradásaimat. Hátra van még az adventi díszítés is. Ilyentájt már minden csupa zöld és piros és várakozással teli...

7 megjegyzés:

Tiffany-Andi írta...

Remélem, most már minden rendben lesz!!!! Jobbulást kívánok!

Györgyi írta...

Nagyon tetszik amit írtál!
Szeretem a pozitív hozzáállást.
Van annyi baj, nyafogás, panasz, hogy jó ilyen hozzáállásról olvasni.
És igen, van fontossági sorrend, most a kicsinek volt szüksége rád. Az én gyerekeim már nagyok, a legkisebb is 15 éves, de a kórházi emlékeik pontosan az együtt töltött idő miatt kedvesek számukra. A kásahegy meg majd elfogy..:)
Jó egészséget és szép adventi készülődést kívánok!
ui.: A karácsonyi minta gyönyörű! Mi lesz belőle?

Böbike írta...

Jó egészséget Nektek és szeretetteljes készülődést.

latinka írta...

Remélem,már minden rendben van:) A fénykép legalábbis erről tanúskodik:)

bruercsi írta...

Jobbulást kívánok a picilánynak!!!

Esther Aliu írta...

Such beautiful work, it looks stunning!

Varga Györgyi írta...

Köszönöm lányok, már valóban jobban vagyunk :o)
A hímzésből pedig karácsonyi falikép lesz, ha elkészülök vele még az idén, ha nem, akkor csak jövőre...