2011. május 31., kedd

Róma és egy kis varrás

Olyan jó dolgom volt, hogy egy hosszú hétvégét tölthettem a férjecskémmel az örök városban. Mivel repülőn is most ültem először, hihetetlen mennyiségű élménnyel, információval a fejemben tértem haza ma hajnalban. A Nagy jött elénk a reptérre és hozott haza bennünket (csütörtök este odafelé is Ő vitt minket), így gyorsan és plusz fáradalmak nélkül már fél 3-ra itthon is voltunk. Érdekes volt a konferencia, amin részt vehettünk, csupa tündéri emberrel találkoztunk Európa sok országából. Mivel a társalgás és az előadások is angolul zajlottak szükségem volt valami kis könnyed kikapcsolódásra - pihenésképpen. Zsuzsa e-boltjából nemrégiben rendeltem egy csodaszép mintaívet az általam annyira kedvelt hímzés gyűjteménnyel. ( Különféle öltések, keresztszemes és hardanger mesés ötvözete.) Mivel az előadások alatt- a koncentrálást segítendő varrogattam a négy nap alatt a minta jelentős részével elkészültem:


Viszonylag ritkán varrok lilával, de ennek a mintának nem tudtam ellenállni. Ugyan még nincs teljesen készen, de ilyen ütemben valószínűleg hamarosan elkészül :O)

Olyan jó volt néhány napot kettesben tölteni, Róma pedig egyszerűen meseszép volt. Különösen este, 25-26°C-ban, lényegesen kevesebb turistával az utcákon...
Teljesen felfrissülve, élményekben gazdagon jöttünk haza, meg persze hihetetlenül fáradtan. Ez elég érdekes mondat lett, de bármilyen hihetetlen minden szava igaz. Így együtt :O)
Legyen szép és kreatív napotok!
Szeretettel: Györgyi

3 megjegyzés:

erikastyle írta...

Isten hozott, újra itthon! :))))

Álomjáró-Bozsomati írta...

Jó volt Nektek! :-)

Editfolt írta...

Imádom az ilyen számolgatós mintákat. Biztos szép kirándulás volt én még nem jártam ott sajnos.