Az elmúlt hetet hétfő délelőttől egészen vasárnap kora délutánig kórházban töltöttük a legkisebb tündérlánnyal. Előző héten nagyon magas lázakat produkált, mindenféle nyilvánvaló indok nélkül. Még az orra sem folyt. Aztán egy hét után végre a tünet is jelentkezett: Anya fáj, ha pisilek. Újra a háziorvoshoz, aztán irány a kórház. Antibiotikum kezelés -életében először. (3 éves koráig szerencsésen megúsztuk.) De most mindjárt vénásan. Hihetetlenül aranyosan, türelmesen viselte az egész procedúrát. Bármilyen furcsán hangzik is a kórházi hetünk ajándékba kapott idő volt. Leszámítva persze, hogy a pici tündérbogár beteg volt (ami nem viselte meg túlságosan- valószínűleg ezért is volt veszélyes) régen nem töltöttünk ennyi időt együtt. Csak kettesben. Úgy, hogy tényleg senki és semmi másra nem kellett figyelnem. Rengeteget játszottunk, énekeltünk, bolondoztunk. Csak a többiek hiányoztak néha. Főleg esténként, hiszen éjszakára is a kórházban maradtam. Igen Isten tényleg tudja mit és mikor enged meg az életünkben. És én hálás vagyok neki az elmúlt hétért. :o)
Amikor már nagyon hiányoztak az ifjoncok el kellett foglalnom magam. A változatosság kedvéért esténként (és a délutáni alvásidőkben) varrtam is egy keveset. Egy nagyon kedves barátom hozta még évekkel ezelőtt a Victoria Sampler karácsonyi mintaívét, ennek láttam most neki.
Most, hogy újra itthon vagyunk próbálom szép lassan átrágni magam a kásahegyen és behozni a lemaradásaimat. Hátra van még az adventi díszítés is. Ilyentájt már minden csupa zöld és piros és várakozással teli...
